A német mezőgazdasági földek jelentős része már nem családi gazdaságok tulajdonában van, hanem nagyvállalati struktúrákhoz tartozik, amelyek mögött ipari és kereskedelmi befektetők állnak. A 2020-as hivatalos összeírás szerint a mintegy 262 800 német gazdaságból körülbelül 4 százalék működik jogi személyként vagy partnerség formájában, ezek azonban összesen 1,84 millió hektár mezőgazdasági területet használnak, ami az ország teljes agrárterületének több mint tizedét jelenti. A birtokkoncentráció különösen Kelet-Németországban látványos, ahol egyes tartományokban a területek több mint egyharmadát ilyen vállalati rendszerek művelik.
A tulajdonosi háttér elemzése figyelemre méltó: a nagybirtokok mögött gyakran nem agrárszakmai szereplők állnak, hanem ipari, logisztikai, energetikai vagy pénzügyi befektetők. Az agrárholding cégek finanszírozása jellemzően külső forrásokból, más ágazatokból származó tőkére épül. Egyes vállalati csoportok több tízezer hektáron gazdálkodnak, gyakran bonyolult leányvállalati struktúrán keresztül, ami megnehezíti a birtokviszonyok átláthatóságát és követhetőségét.
Az uniós agrártámogatási rendszer – amely a közvetlen kifizetések jelentős részét a művelt terület nagyságához köti – tovább erősíti ezt a koncentrációt. A nagyobb földterülettel rendelkező vállalkozások automatikusan magasabb támogatásokhoz jutnak, ami versenyelőnyt biztosít számukra a kisebb családi gazdaságokkal szemben. A jelenség nemcsak a földművelésre, hanem az állattenyésztésre is kiterjed: a teljes német állatállomány közel egytizede ilyen vállalati struktúrákhoz tartozik, különösen a tejtermelésben és az intenzív ágazatokban. Az agrarheute.com szakportál elemzése szerint ez a folyamat nemzetközi trend részét képezi.
A német példa fontos kérdéseket vet fel a magyar agrárgazdaság számára is: hogyan védhető meg a családi gazdaságok szerepe, milyen szabályozási eszközökkel őrizhető meg a termőföld helyi és mezőgazdasági kézben tartása, és hogyan biztosítható, hogy a támogatási rendszer ne erősítse tovább a tőkekoncentrációt. A birtokpolitika átláthatósága, a tulajdonosi körök nyomon követhetősége és a helyi gazdálkodói közösségek megerősítése kulcsfontosságú a vidéki társadalom stabilitása szempontjából. A fenntartható földhasználat és a helyi közösségek megőrzése csak akkor valósítható meg, ha a szabályozás következetesen támogatja azokat, akik ténylegesen megművelik a földet.
